A tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum múzeumi épülete a város történelmi központjában, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébániatemplom és a középkori várkastély építészeti maradványait bemutató romkert szomszédságában található. Már a római korban is kőépületek álltak a melegvizű tó fölé magasodó domb tetején és az államalapítás idején is lakott hely volt.

A múzeum épülete – vagy amiként a régi tapolcaiak emlegetik, a „Kántorház” – érdekes történetű, védett építészeti emlék. Közvetett adatokból tudjuk, hogy Tapolcán már a XIV. század idején létezett alapfokú oktatási intézmény, ún. plébániai iskola, amely minden bizonnyal itt, a Templom dombon állhatott. A tanítás színvonalát dicséri, hogy diákjai közül többen is eljutottak Európa különböző egyetemeire, s Bécs és Padova universitasainak hallgatóiként vitték jó hírét az első jelentős virágkorát élő Tapolca mezővárosnak.

A fejlődés, s így az oktatásügy felívelése a törökellenes végvári harcok idején tört meg hosszú időre. Az első pusztító török támadások az 1540-es évek végén városunkat. A lakosság részben elmenekült, Tapolca pedig véghellyé vált.

Egy 1550-ből származó feljegyzés tudósít arról, hogy a törökök pusztításai miatt a tapolcai iskola elhagyatott, tanítói és diákjai elmenekültek.

A Balaton-melléki hadiidők másfél évszázada a Rákóczi-szabadságharc időszakáig húzódott. A hadiesemények 1709-ben távolodtak el vidékünktől – ekkor indult meg lassan újra a békés építkezés és gyarapodás, ezzel együtt pedig az oktatás megszervezése. Felépült az új iskola is, amelynek északi fala a hajdani várkastély délre néző védőfalának alapjaira támaszkodott. Egyéb részei a várrészek kőanyagából épültek. Ez az épület a ma is álló múzeum épületének egy része.

1773-ra már készen állt az iskola, amelyben egyszerre folyt a tanítás és ugyanitt élt családjával a mindenkori tanító. 1813-ban nagyobb arányú átépítésre és bővítésre került sor, ekkor nyerte el az épület mai méreteit, meghatározó jellemzőit. Ebben az épületben 1884-ig folyt az alsó fokú oktatás, majd miután megépült a szomszédos Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola, a kántortanító szolgálati lakása lett. Ez a magyarázata a „Kántorház” név eredetének.

1979-80 folyamán a már erősen lepusztult épületet a városvezetés felújíttatta. A következő évben itt nyílt meg Tapolca múzeuma. Kezdetben mint pedagógiai gyűjtemény, iskolamúzeumi formában a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság fiókintézményeként működött. 1989-től önállósult Tapolcai Városi Múzeum néven. Tárlatai bővültek régészeti, helytörténeti és képzőművészeti kiállításokkal. A múzeumot 1996-ban társintézményként a Városi Könyvtárhoz csatolták.

Az iskolatörténeti kiállítás – amely a közelmúltban átalakításra került – a magyar oktatástörténet 1000 éves évfordulóján, 1996 őszén nyitotta meg kapuit.

Séta egy régi iskolában

A zsibongó

A főbejáraton belépő látogató elsőként a XIX. század fordulóját idéző kiállítás zsibongónak berendezett termébe jut. A falakon a hajdani kisdiákokat idéző tárgyak (tarisznyák, gyermekjátékok), a tanítás kellékei – térkép, természetrajzi bemutató tablók, olvasási gyakorlótábla –, átellenben pedig a régi idők iskolásait megjelenítő két életnagyságú bábu: egy kislány és egy kisfiú figurája.

A tanterem

A tanteremben kerültek elhelyezésre a ma már meglepő méretű iskolapadok. A katedrán nyitva az 1900-as évek elejéről való osztálykönyv, a tapper és a kalamáris. A harmónium felett a Himnusz nagyméretű kottája látható, a hangszer kottatartóján pedig énekek és megzenésített versek, köztük Petőfi Sándor: Füstbe ment terv című műve. A falakon természettudományi, szám- és mennyiségtani szemléltető képek, történelmi események ábrái. Az iskolai szekrényben régi tankönyveket, palatáblákat és tintatartókat szemlélhet a látogató.

Batsányi Emlékkiállítás

2006. május 10-én nyitotta meg kapuit a Batsányi Emlékkiállítás. Batsányi János Tapolca város szülötte, a magyar felvilágosodás korának kiemelkedő költője és tudósa, nyelvújító, a Magyar Museum című folyóirat elindítója. Nevét iskolák, kulturális intézmény, táncegyüttes, kórus, utca és tér viseli, de állandó kultuszhelye, emlékszobája vagy emlékmúzeuma mindeddig nem volt. Az 1960-70-es években egy ideig létezett Tapolcán Batsányi-emlékszoba, azóta azonban több évtizedes adóssága volt ez a vá­rosnak. E kiállítással – amely a volt kántortanítói szobában került berendezésre – méltó emléket állított a város a költőnek, emellett hozzáférhetővé tette a nagyközönség számára a Városi Könyvtár és Múzeum részlegeiben, speciális gyűjteményrészeiben, raktáraiban őr­zött Batsányi-relikviákat.

Batsányi János az 1770-es évek elején mint kisdiák, a mai múzeum épületének falai között sajátította el az írás, olvasás és számolás tudományának alapjait. Innen indult további tanulmányainak színterei, majd az országos hírnév felé.

A kiállítás anyaga három megkülönböztetett módon bemutatott Batsányi-emléket tár a látogatók elé: a költő 1827-es kiadású, Pesten megjelent verseskötetének eredetijét, az 1795-ben Pesten, latin nyelven Sententiae… címmel kiadott, a Martinovics-összeesküvésben részt vevők vádirata és Batsányi eredeti, feleségével közös síremléke.

Tanszer- és szemléltetőeszköz-történeti tárlat

E kiállítóteremben taneszközök, szemléltetőeszközök, tankönyvek, gyermekmunkák, ezen kívül számtalan érdekesség látható a XVII. századtól kezdődően a XX. század első harmadáig. A XIX. század végéről származó szemléltetőeszközök legszebbjei a Föld és Hold, valamint a Föld, Hold és Nap keringését modellező tellúriumok, galvanométer, Calderoni-féle vízbontó készülék és a Lechlance galvanoelem. Érdekesek a gyertyás és petróleumlámpás diavetítők, a régi idők gyermekeinek rajzai, makettjei, barkácsolásai, kézimunkái és gyűjteményei, valamint az iskolaépület hajdani kinézetét szemléltető makett.

Mi a múzeumi kiállítás üzenete a mának? Minden történelmi korban fontos volt a tanítás-tanulás ügye. Lelkes tanítók mindig képesek voltak a legjobbat kihozni tanítványaikból, megszerettetni velük a tanulást, megértetni annak fontosságát. Régi korok tanítóinak és tanítványainak néma, mégis sokatmondó tárgyi emlékeit őrzi e múzeum, arra intve minden eljövendő időszak pedagógusait és fiataljait, hogy legyenek szülőföldjüket, hazájukat ismerő és szerető, művelt magyar emberek.

Lapidárium

Tapolcán – ahogy erről az írásos források is tanúskodnak – számtalan, különböző történelmi korokból származó régészeti lelet került elő az idők folyamán. Ez a gyorsan gyarapodó leletanyag a tapolcai múzeum megalapítását követően intézményünkben kapott helyet, megfelelő bemutatótér hiányában azonban nem tárhattuk a nagyközönség elé. 2009-ben nyílt lehetőségünk arra, hogy gazdag gyűjteményünk válogatott darabjaiból berendezzünk egy lapidáriumot.

A kőtárban bemutatott ókori, középkori és kora-újkori kőfaragványok segítségével megidézhetjük Tapolca és a városkörnyék történelmét. Az itt bemutatott unikális darabok közül időben a legkorábban keletkezettek – a Badacsony-hegy északnyugati lábánál előkerült homokkő-faragványok – a Krisztus utáni II-IV. század időszakából származnak. Tárlatunk bemutat ezen kívül pl. az Árpád-kor – tehát a XI-XIII. század – időszakában keletkezett, kőből faragott szenteltvíztartókat, malomkövet és egyéb különleges, jó állapotban fennmaradt régészeti leleteket. Megtekinthető itt az egykori tapolcai várkastély makettje is, amely annak idején a Templom-dombon állt.

A kiállításnak kétségkívül a leglátványosabb műtárgya a „Jézus születése” című középkori freskótöredék, amely eredetileg a plébániatemplom szentélyének falát díszítette és amely a Szent Családot ábrázolja – a freskónak azonban sajnos csak egyes részletei maradtak épen.

Ezek a műtárgyak kőbe faragva mesélnek Tapolca történetéről. Rajtuk keresztül bepillantást nyerhetünk a település távoli évszázadaiba, az egykor itt élő emberek életébe.