|
|
|
Wass Albert Könyvtár és Múzeum
|
"Minden embernek természete, hogy törekszik a tudásra."
/Arisztotelész/
Városunkban első ízben rendezett könyvtár nyomaival 1872-73-ban a Gazdasági Felsőbb Népiskolában találkozhatunk. Az intézmény – amely 1895-96-ban fokozatosan átalakult polgári fiúiskolává – állományát rendszeresen gyarapította.
Az első közkönyvtár 1902-ben alakult a Földművelésügyi Minisztérium által ajándékozott 500 kötettel. A könyvállomány a háború alatt szétszóródott.
A két háború között a különböző egyletek és körök működtettek kisebb könyvtárakat. Ebben az időszakban két kereskedő kölcsönkönyvtárat létesített, bár választékuk a korabeli lektűr- és ponyvairodalomra terjedt ki.
Legjelentősebb a VOGE által működtetett szakszervezeti könyvtár volt. Ez utóbbi és a polgári fiúiskola könyvtára a háború után is tovább működött.
Az 1945 után gyorsan szaporodó különböző egyleti, hivatali, munkahelyi könyvtárak izoláltságuk, rendezetlenségük miatt hamar megszűntek, vagy beleolvadtak nagyobb közgyűjteményekbe.
A mai könyvtár elődje 1949-ben letéti népkönyvtárként alakult pár száz kötettel. 1953-tól községi könyvtárként, majd 1956. január 1-jétől már Járási Könyvtár néven működött, amelyet 1966. április 1-jétől Városi-Járási Könyvtárnak neveztek. A járások megszűnésekor neve Városi Könyvtárra módosult, amely 1996. május 1-jétől - amikor a Képviselő-testület határozatával a városi múzeumot (alapításának éve 1981) a városi könyvtárhoz csatolta, a két intézményt közös igazgatás alá helyezte – Városi Könyvtár és Múzeum lett. 2006. október 1-jétől az intézmény neve Wass Albert Könyvtár és Múzeum. 2006. augusztusában intézményi összevonás történt a tapolcai Tamási Áron Művelődési Központtal és a diszeli Csobánc Művelődési Házzal, így a könyvtár ettől az időtől a Wass Albert Könyvtár, Múzeum és Közművelődési Központ nevet viselte 2008. február 1-jéig. Ekkortól – újabb átszervezés eredményeként – könyvtárunk ismét az eredeti nevén és státuszában folytatta működését.
A könyvtár előbb 37, majd 1966-tól 53 falu módszertani irányítását látta el 1995-ig.
Az intézmény nép- és községi könyvtárként az akkori Varjú étterem Iskola utcai épületében működött 1949-től.
Járási könyvtárként a Tó-parton – a Batsányi tér 11. szám alatt – került elhelyezésre 1961-ben. 1963-ban a gyermekrészlegnek külön helyiséget biztosítottak a Kossuth u. 9. szám alatt, majd 1973-tól a Szentháromság tér 11. szám alatti épületben. 1989. december 24-én tűzesetből kifolyólag az épületben és az állományban oly mértékű károk következtek be, amelyek lehetetlenné tették a további működést. Így a fenntartó a könyvtár mai épületében – a Batsányi u. 1. szám alatt – biztosított helyet a gyermekrészlegnek, amely a gyors áthelyezés révén már január elején újra megnyithatta kapuit a látogatók előtt.
A felnőtt olvasószolgálat kivételével a könyvtár egyéb részlegei 1992-ben ugyancsak ebben az épületben kerültek elhelyezésre.
Mivel 1996-ban a felnőtt olvasószolgálatnak is itt – az épület I. szintjén – biztosított helyet a fenntartó, így jelenleg a városnak ebben az épületében működik az intézmény valamennyi részlege. Könyvtárunk általános gyűjtőkörű, nyilvános könyvtár, fenntartója Tapolca Város Önkormányzata.
Olvasóink válogathatnak állományunkban, amely magában foglal könyveket, időszaki kiadványokat (hírlap, folyóirat), vizuális és audiovizuális dokumentumokat (dia, mikrofilm, video, DVD, CD-ROM), hangzó anyagokat (CD, hanglemez). Állományunk közel 231.000 egységből áll.
Ezen kívül különgyűjtemények is a látogatók rendelkezésére állnak (pl.: Tankönyvbemutató, Helyismereti gyűjtemény).
A teljes gyűjteményt és a rá épülő munkát a TextLib integrált számítógépes rendszerrel végezzük.
1963 óta a könyvtáron belül külön olvasószolgálat működik a felnőttek és a gyermekek részére. Ez nem szervezeti önállósodást vagy elkülönülést jelent, hanem az eltérő életkori fejlettségből adódó feladatok hatékonyabb kezelését.
Intézményünk mindkét részlege könyvtári rendezvények szervezésével színesíti a szolgáltatásainak palettáját.
Az intézményhez tartozó múzeum gyűjteményanyaga sok helyi értéket hordozó, jelentős nagyságrendű (mintegy 10.800 műtárgy), de nem kellően feldolgozott, ideiglenes terekben raktározott, egyes részeiben veszélyeztetett. Kezelése nehézkes, így nem kellően kihasznált. Különösen gazdag az iskolatörténeti, a történeti-helytörténeti vonatkozású anyag, a malomtörténeti (ipartörténeti) és a régészeti gyűjtemény. Megfelelő hely kialakítása után értékes és látványos állandó kiállítások rendezésére nyílna lehetőség. A múzeumban jelenleg a következő állandó kiállítások tekinthetők meg: iskolatörténeti kiállítás, Batsányi Emlékkiállítás, tanszer- és szemléltetőeszköz-történeti tárlat.
Könyvtárunk 2003-tól folyamatosan figyelemmel kíséri a kistérségi falvak könyvtárainak helyzetét, tevékenységét. Szervező munkánk eredményeképpen 2006-ban vette kezdetét a máig is gyümölcsöző kistérségi könyvtári együttműködés, így mára 24 településen „éledt újjá” működik rendeltetésszerűen a könyvtári ellátás. A közeljövőben a közös könyvtárszervező tevékenységet szeretnénk kiterjeszteni a kultúra, a közművelődés és a helyismereti tevékenység területére is.
Az elmúlt évek folyamán intézményünkben – főként pályázati kezdeményezések és önkormányzati támogatás révén – nagyarányú informatikai fejlesztésre került sor, amely lehetővé teszi az olvasók és ide látogatók számára, hogy nem csak a könyvtári és helyismereti állomány, a reprográfiai szolgáltatás, hanem az informatika eszközeinek igénybevételével is gyorsan és naprakészen tájékozódhassanak az őket érdeklő témában.
A könyvtár alaptevékenységei és a szolgáltatásai
A Tapolca városban és annak vonzáskörzetében élők könyvtári ellátása érdekében könyveket, valamint az igények és feltételek megteremtésének arányában gyűjtőkörébe tartozó egyéb, hagyományos és nem hagyományos könyvtári anyagokat (dokumentumokat) gyűjt, könyvtári használatra alkalmassá és hozzáférhetővé tesz, különös tekintettel a településre és vonzáskörzetére vonatkozó helyismereti anyagokra.
A fölöslegessé vált, megrongálódott vagy tartalmilag elavult dokumentumokat kivonja állományából.
A nem kölcsönözhető könyvtári anyag hozzáférhetőségét teszi lehetővé helyben használattal, valamint reprográfiai szolgáltatással. A könyvtár látogatói számára nyilvános internet-hozzáférést biztosít. Időszaki kiadványokat járat, egyes időszaki kiadványokat megőriz.
A felnőtt olvasószolgálati tevékenység keretében a könyvtár a helyben nem teljesíthető használói igények kielégítésére könyvtárközi kölcsönzést végez. Közvetíti a használók felé a megyei és az országos könyvtári ellátás szolgáltatásait.
Biztosítja a lakosság számára az európai uniós információkhoz és dokumentumokhoz való hozzáférést.
Önálló kezdeményezésként és a település hagyományos rendezvényeihez kapcsolódva különböző programokat – író-olvasó találkozókat, irodalmi esteket, kiállításokat, stb. – szervez, klubokat működtet.
A város lakosságának általános, közhasznú tájékoztatása, a vállalkozások, a kulturális és a művészeti élet, az idegenforgalom segítése érdekében közvetíti a helyi közéleti és egyéb közhasznú, közérdekű információkat.
A gyermek olvasószolgálati tevékenység célja a 16 éven aluliak olvasóvá nevelése. Ennek érdekében a gyermekrészleg közösségi foglalkozásokat szervez (irodalmi rendezvények, olvasótáborok, iskolai foglalkozások, klubok, stb.).
A minőségi és korszerű szolgáltatások biztosítása érdekében építi, gondozza és fejleszti adatbázisait.
Feladatai ellátása érdekében könyvtári kiadványokat szerkeszt és jelentet meg. Gyűjteményével, annak feltárásával segíti a helyismereti kiadványok megjelentetését.
A kistérségi feladatok ellátása érdekében együttműködik a Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulásával. Ennek keretében – a hatályos jogszabályok mentén – mozgókönyvtári ellátást biztosít a könyvtár és a Társulás között megkötött Könyvtárellátási szerződéshez csatlakozott települések számára. Szakmai és módszertani tevékenységével segíti a települési könyvtárak munkáját, a könyvtárosok szakmai képzését, továbbképzését, biztosítja számukra a tapasztalatcsere lehetőségét.
A hátrányos helyzetűek (szellemi és fizikai fogyatékkal élők, nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozók) könyvtári ellátását szervezi speciális számítástechnikai eszközök és szoftverek segítségével, különös tekintettel a vakok és gyengénlátók csoportjára. Hangoskönyvtári szolgálatot működtet.
Tevékenységét összehangolja az oktatási és egyéb kulturális, közművelődési intézményekkel és szervezetekkel. Az alap- és középfokú oktatási intézmények munkájának segítésére alap- és középfokú tankönyvek, segédkönyvek kínálatával tankönyvbemutatót működtet.
A könyvtár közösségi színtere a lakosság rendszeres vagy alkalmi közművelődési tevékenységének. Lehetőség szerint segíti az önszerveződő közösségek munkáját és részt vesz abban.
Az intézmény múzeumi részlege gyűjtőkörébe tartozó tárgyakat gyűjt, tart nyilván, dolgoz fel, kiállításokat rendez, gondoz, üzemeltet, kiadványokat értékesít. Lehetőségei szerint segíti a tudományos kutatómunkát. Saját anyagából, illetve más közgyűjteményi anyagokból kisebb tematikus kiállításokat állít össze és mutat be. A felkért kiállításrendezők által létrehozandó kiállítások előkészítéséhez segítséget nyújt.
Az intézmény figyelemmel kíséri a pályázati kiírásokat és lehetőség szerint részt vesz a pályázatokban.
Ápolja a település nagy szülöttjének kultuszát, részt vesz az életmű gondozásában.
Közreműködik a helyi civil szervezetek, intézmények megismertetésében, népszerűsíti programjaikat.
Termeit, eszközeit rendelkezésre bocsátja országos, kistérségi és helyi tanácskozások, rendezvények lebonyolításához.
A könyvtár küldetésnyilatkozata
A Wass Albert Könyvtár mint általános gyűjtőkörű, nyilvános települési könyvtár, az információs esélyegyenlőség és a demokrácia helye. A tudásalapú társadalom alapintézményeként feladata az, hogy mindenki számára biztosítsa a szabad, korlátozás nélküli hozzáférést a dokumentumokhoz és az információkhoz. Ennek megfelelően céljai a következők:
Minőségi és korszerű szolgáltatás biztosítása.
Az életen át tartó tanulás segítése.
Az oktatás különböző szintjein tanulók segítése.
A gyermekek olvasóvá nevelése.
A hátrányos helyzetűek könyvtári ellátása.
A közéletben való részvételhez szükséges állampolgári tudnivalók megismertetése.
A gazdaság, a kultúra, a tudomány és a művészet kérdéseiben való eligazodáshoz szükséges információk és tudásanyag közvetítése.
A könyvtárkép társadalmi megítélésének javítása.
A kulturális értékek meghatározott részének megőrzése.
Kistérségi feladatok végzése.
Az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata hozzáférhető itt.
|
|
|||||