Tapolcai Életrajzi Lexikon

A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Z

Találatok száma: 12

KOHN JÓZSEFNÉ OBERLÄNDER JOHANNA szülésznő

(Szentantalfa, 1826. – Tapolca, 1902. március 21.)

Szülei Oberländer József nagyvázsonyi rabbi és a Szőllős-Györökről származó Brenner Rebeka. Szüleitől és nevelőitől jó nevelést, iskoláztatást kapott. Nagyvázsonyi és veszprémi bábák mellett tanulta ki későbbi szakmája, a szülészet fogásait, amelyről orvosi bizottság előtt is helyt kellett állnia, mielőtt megkapta engedélyét az önálló működésre. Bizalmi alapon szívesen hívták a Balaton-felvidék településeire. Működését vallási elvek nem gátolták. Praxisa az 1960.-as évektől teljesedett ki. Esküvőjük 1848. július 17.-én volt. Sorban születtek gyermekeik. Nyolcan még Nagyvázsonyban, 1863-ban éppen Kohn Izrael, a később Vázsonyi Izidor néven ismertté vált kitűnő pedagógus, majd Tapolcán még négyen. Családját tisztességgel ellátta, miközben a hivatásából származó jövedelemnek is megvolt a helye népes családja ellátásában. Idős korában egyre többet betegeskedett. 72 évesen, agyhűdésben halt meg. „Negyven évig ő volt a családok szeretett Kohn nénije. Szerették a jó öregasszonyt felekezeti különbség nélkül; meg is érdemelte, mert előzékenységével, szolgálatra készségével mindenki becsülését kivívta.” Sírja a tapolcai zsidótemetőben már nem lelhető fel.

Irodalom: – Györe – Halálozás. = TV. 1902. március 23. –

OBLATH LIPÓT PÁL kereskedő

(Budapest, 1875. április 25. – , ? , ? )

Szülei Oblath Dávid és Besser Adéla pesti kiskereskedők. Üzleti érzékét, kereskedelmi gyakorlatát és induló alaptőkéjét nyilván a családi házból hozta. Fiatal éveiben, a fővárosban, Veszprémben és Balatonfüreden is működött. Mindenütt a vendéglátás és a textilkereskedelem területén. 1909.-ben Tapolcára jött és divatszövet nagykereskedése mellett, Vámos nevű társával együtt a Frisch családtól kibérelték a teljesen átépített Pannónia-szállodát, amelyet közösen üzemeltettek. Tapolcán nősült. Biró (korábban Hochstädter) Ignác tapolcai kereskedő 1890-ben született leányát, Rózsikát vette el. 1912. év elején vállalkozó társával együtt kérvényt nyújtott be a képviselőtestülethez „mozgófénykép színház” felállítása ügyében. A testület ebben nem támogatta és a többi tapolcai befektetése sem volt eléggé jövedelmező. 1914.-ben vállalkozásait eladta és családjával eltávozott Tapolcáról. Későbbi sorsát nem ismerjük.

Irodalom: – Eljegyzés. = TL. 1910. december 18. – Esküvő. = TL. 1911. január 22. – Községi gyűlés. = TL. 1912. január 14. – Dréher-féle = TL. 1912. február 18. –

ODESCALCHI Artúr herceg, történész, országgyűlési képviselő

(Szolcsány, 1836. július 21. - Körmöcbánya, 1925. január 9. )

A szerémi és ceri hercegi család ősi olasz eredetű família, amelynek legnevesebb képviselője Benedek római pápa volt XI.Ince név alatt. Tanulmányait Pozsonyban, majd a lipcsei, pesti és bécsi egyetemeken végezte. Az abszolutizmus idején külföldön tartózkodott, főként Svájcban nagynénjénél gr. Batthyány Lajosné házában a kivégzett első magyar miniszterelnök özvegyénél. Innen Rómába ment ahol a pápai hadseregben vállalt szolgálatot. 1861-ben hazatért és századosi rangban belépett a magyar honvédségbe. Itt kezdett politizálni, majd az 1878-as választáson függetlenségi programmal Tapolcán országgyűlési képviselővé választották. Felszólalásaiban főként erdészeti szakkérdéseket boncolgatott és a bukovinai székelyek hazatelepítési akcióját is ő vezette. Többször járt Tapolcán és körzetében de választókerülete érdekében említésreméltó eredményt nem tudott felmutatni. Az 1884-es választáson így Tapolcán alulmaradt vetélytársával Vadnay Andorral szemben. 1886-ban ugyan a vág-vecsei kerületben ismét képviselő lett de rövidesen felhagy az aktív politizálással és a magyar történelem tanulmányozásába fog. Előbb a Somogy megyei Balhásra, majd szkiczói kasélyába költözik és itt romantikus felfogásban, középkori külsőségek között él. A történelmi, heraldikai, genealógiai és az országos régészeti társaságnak igazgató-választmányi tagja, a jeruzsálemi szent János rend vitéze, a főrendiház tagja, császári és királyi kamarás. Több jelentős történeti művet alkotott. Munkái főleg a Századok-ban és a Történelmi Tár-ban jelentek meg.

Műveiből: – Emlékek Bars vármegye hajdanából. Bp. 1892. – A Majthényiak és a Felvidék. (Ernyey Józseffel) I., Bp., 1913. –

Irodalom: – Gulyás – Gudenus – MAÉL – MÉL – OA. – Pallas – Révai – Szinnyei – ÚMIL – Főurak pöre. = TV., 1894.január 1. –

OLTÁRCZY LAJOS tanár

( Balatonrendes, 1921. november 22. – Tapolca, 1993. május 18.)

A polgári iskolát Szombathelyen végezte. Innen Győrbe került a tanítóképző intézetbe. A tanítói oklevélhez szükséges kántori képesítést Jászberényben szerezte meg. 1949.november 4-én kinevezték Tapolcára az Állami Polgári Fiúiskolába helyettes tanítónak. Ettől kezdve – katonai éveit leszámítva – nyugdíjazásáig Tapolcán tanított. 1942-ben vonult be a győri utász zászlóaljhoz. Amerikai fogságba került. 1945. november 9-én szabadult és azonnal munkába állt. Az alapismeretek átadásán túl gazdaságtant tanított és ennek keretében kertműveléssel is foglalkozott. 1946-1951-ig az iskola mezőgazdasági gyakorló kertjének vezetője volt. A fásítási mozgalom motorja volt. Irányításával sok ezer csemetét ültettek el Tapolcán és környékén. A háborús események miatt megrongálódott szemléltető anyagokat, kísérleti eszközöket megjavította miközben számos új eszköz készítésével egészítette ki a szertár készletét. Kollégái a szemléltető oktatás jeles képviselőjeként , megújítójaként tartották számon. 1955-ben matematika – kémia szakos tanári képesítést szerzett Budapesten. Iskolája több ízben is a megyei bemutató kémiatanítás színhelye volt. Kísérletei élményszámba mentek. A szakmai munkaközösségek megalakulásától kezdve a járási majd városi kémia munkaközösség vezetője lett. Tanulói mindig kiválóan szerepeltek a szaktárgyi versenyeken. Tanított a dolgozók általános iskolájában, a dolgozók gimnáziumában és a kertészeti technikum kihelyezett tagozatán. 72 évesen hunyt el.

Irodalom: – PFI. Ért. 1942/1943 – 1946/1947. - Reindl Erzsébet: O. L. Tapolca, 1993. –

ONDREY PÁL mezőgazda, 1848-as honvédtiszt

(Nyitra, 1806. – Tapolca, 1898. június 9.)

A Felvidékről került a Dunántúlra még gyermekkorában. Palócos kiejtését haláláig őrizte. Gazdatisztnek készült, 1820-ban beiratkozott a keszthelyi Georgiconba. Ezt eredményesen elvégezte és a szigligeti Inkey-uradalom gazdatisztje lett. A szabadságharc kitörésekor önként jelentkezett a honvédseregbe. Hadnagyként becsülettel küzdött a szabadságharc végéig. Épségben hazatért és egészen addig folytatta munkáját amíg a szigligeti uradalom a Forgách család birtokába jutott. Ekkor nyugdíjaztatta magát és Taliándörögdön telepedett le. Ott kis birtokot vásárolt és azon gazdálkodott. 1859-ben megnősült és Tapolcára költözött. Házat és szőlőt vett magának és élete végéig megbecsült polgárként élt a városban. Mindig szívesen ügyködött a köz érdekében. Volt iskolaszéki elnök, több cikluson át városi tanácsnok, 1868 decemberétől 1870 decemberéig bírónak választották. Még idős korában is 1884-től 1887-ig helyettes bírónak választották. Megfontolt javaslatai és intézkedései nyomon követhetők Tapolca város korabeli jegyzőkönyveiben. Magas kort élt meg. 92 évesen hunyt el. Hamvai a tapolcai temetőben vannak.

Irodalom: – Ondrey Pál. = Tapolcza és Vidéke. 1898. június 12. 2 p. – Ondrey bátyánk. = Tapolcza és Vidéke, 1897. október 3. 2 p. – Hangodi1848-49. –

ORBÁN JÓZSEF fotóművész

(Tapolca, 1920. március 16. - Sümeg, 1980. december 16.)

A korán elhalt Reindl Dezső szabómester és Orbán Margit legkisebb gyermeke volt. Édesanyját is korán elvesztette és ekkor egy ideig a szombathelyi hadiárvaházban élt. Zalaegerszegen a felsőkereskedelmi iskolában tanult és érettségizett. Műveltsége és gazdasági ismeretei révén a közigazgatásban helyezkedett el. Tapolcán és Badacsonytomajon gyakornokoskodott, 1941-ben Erdélybe helyezték és nevezték ki egy falucska jegyzőjének. Frontkatonaként tért vissza de a nyugati határszélről visszaszökött szülővárosában élő szeretteihez. Felvette édesanyjának vezetéknevét így Orbán Józsefként vált ismertté.1945-től Monostorapátiban majd Lesencetomajon dolgozott. 1957-ben fényképész kisiparos lett. 1958-tól a Hazafias Népfront járási vezetője volt egészen nyugdíjazásáig. E tisztséget nagy humánummal, igazi patriotizmussal látta el. Irodája szellemi alkotóműhellyé, a honismereti munka bázisává lett. Szerteágazó tevékenysége kiterjedt a földrajzi nevek gyűjtésére, végvári napok rendezésére; emlékhelyek létesítésére, idegenforgalmi programokra, természeti értékek, műemlékek megóvására, a Batsányi kultusz fellendítésére, honismereti publikációkra és sok más akcióra, amellyel használni tudott környezetének. Közben szenvedélyesen és mind jobban kiteljesedő tehetséggel fényképezett. Az 1960-as évektől fokozatosan országos hírnévre tesz szert egyéni látásmódjával, képalkotó tehetségével. Elsősorban a természetfotói arattak közönség és szakmai sikereket. A Tapolcai medencéről készített panoráma-felvételei utánozhatatlanok. Értékes díjakat nyert. Közben nevelte a fotós utánpótlást. Haláláig több mint negyven országos és nemzetközi fotóművészeti kiállításon vett részt díjazott alkotásaival. Idegenforgalmi kiadványok, hazai és külföldi fotós szaklapok gyakran közölték szép felvételeit. Több ezer művészi fotót készített és hagyott az utókorra. A 20. század második felére jellemző tapolcai élet- és városképek változásai az ő fotóin elevenednek meg a legszemléletesebben. Ország- és világszerte jó hírünket keltette. Értékeket ápolt és teremtett. Sírja a tapolcai temetőben van.

Irodalom: – Névváltozás. = TL., 1941.január 26. – Töreky László: Mindenben embert kereső. = Napló, 1982.április 1. – O.J. = Fonay Tibor: Emberek a tájban. Nemesgulács, 1989. – Reindl Erzsébet: O.J. fotóművész. Tapolca, 1992. –

ORMÁNYI JÓZSA várnagy

(?, 1520 körül - ?,?)

Az ismeretlenségből érkezett és feladatának végeztével oda is távozott, mint a végvári vitézek legtöbbje. Sem őseiről, sem utódairól nem tudunk. Valószínűleg sohasem lakott, és keveset járhatott Tapolcán, mégis a település 1550-1560 évekbeli múltjáról, a Balaton-felvidéken, Tapolca környékén hullámzó végvári harcokról talán az ő kiterjedt levelezéséből tudhat meg legtöbbet az érdeklődő. Nem tudjuk pontosan, mikor került a sümegi várőrség élére de 1554-ben már ott szolgált, és 1561-ben már innen küldözgette leveleit, elsősorban urának a veszprémi püspöknek és az ország nádorának Nádasdy Tamásnak. Beszámolt a török seregtestek nagyságáról, mozgásáról, várható szándékairól, és persze segítséget, „pénzt, posztót, paripát…” kért a végvárak, az érdekeltségi körükbe tartozó birtokok és a vidék népének megvédéséhez. Kémei jelentései nyomán tőle tudjuk, hogy a törökök Tapolcán várat kívántak építeni „…hogy bőven lakhassék benne… kit nem kellene meghadni, mert, ha megcsinálja, a huszár várát, több török lakik benne, hogy nem Veszprémbe.” Jól ismerte a törökök mozgását és észjárását is. „Az vajda haza jött most Hegyesdbe és több törökkel jött, tegnap Tapolcán volt és mind eljárta az kastélhelt és a szigeteket, az tapolcai bírót… igen verte buzogánnyal, aztán betért Hegyesdbe… Én igen gondolom, hogy Tapolcán fognak kastélt csinálni, kit ha megcsinál, hamarsággal egész Zala elvész belüle.” – írta a Hegyesdi vár eleste után. Tudjuk, hogy sümegi parancsnoksága idején a vár nem került az ellenség kezébe, azt erejéhez mérten folyton javítgatta, erősítette.

Irodalom: – Komáromy András: Ormányi Józsa levelei Csányi Ákoshoz és Nádasdy Tamáshoz. = Történelmi Tár, 1907. – Iványi Béla – Sági Károly – Takács Kálmán: Hegyesd, Tátika, Rezi. Balatonfüred, 1961. – Hőgyész László: Sümeg évszázadai. Veszprém, 1989. –

OROSZLÁN PALI betyár

(Városlőd, 1849. – Vác, 1821. )

Eredeti neve Lőwe Pál. Városlődön járt népiskolába. Egyes források szerint középiskolába is járt. Hibátlanul beszélt, írt és olvasott magyarul és németül. A Bakony egyik utolsó rettegett betyárja 18 évesen kezdte el hírhedett tevékenységét. Rövid idő alatt rettegett alakja lett Zala, Veszprém és Somogy megyének. „Tapolcza és vidékén is gyakrabban megfordult, egész mesét szőtt népünk viselt dolgairól.” Öttagú útonálló bandáját három évig űzte, hajtotta a pandúrok serege. Hosszas üldözés után elfogták. Negyvenegy évet töltött tömlöcben, részben Pozsonyban és Illaván. 1872-ben Sopronba vitték, itt megtanulta a szabómesterséget, de ügyesen festett és faragott is. Hat évig a fegyház irodájában dolgozott. A tömlöc nem törte meg. „Előzékeny, figyelmes modorú, társalgása és jóízű humora nem sejteti, hogy 41 évig rabkenyeret evett.” Közben, 1887-ben az egyik börtönőr lánya segítségével megszökött, de néhány hónap múltán újra elfogták. 1912-ben szabadult, szülőhelyén telepedett le, szabóműhelyt rendezett be és egy ideig tanult mesterségét űzve tartotta fent magát. Néhány év múlva azonban újra összeütközésbe került a törvénnyel és haláláig a váci börtön rabja volt.

Irodalom: VÉL – Gönczi Ferenc: Somogyi betyárvilág. Kaposvár 1944. - Koppányi István: Városlőd története. Városlőd, 1991. - Az utolsó bakonyi betyár. = TL., 1912. október 6.

ORSZÁGH KÁLMÁN igazgató

( Alsólendva, 1896. július 7. – Bicske, 1934. április 19.)

Miután nyelv- és történettudományi szakcsoportokban polgári iskolai tanári képesítést szerzett, a pedagógus pályát 1917-ben kezdte el Poprádon. A cseh megszállás után, még 1919 őszén a balatonfüredi polgári iskolába osztották be. Itt a történelem és földrajz tanítása mellett tantestületi jegyző, internátusi felügyelő és cserkészparancsnok is volt. 1922-ben nősült, elvette Luttor Terézia iparművésznőt. Kedvező tanfelügyeleti tapasztalatok nyomán a fiatal, ambiciózus tanárt Tapolcára helyezték és 1926-ban a tapolcai állami leánypolgári iskola igazgatójának nevezték ki. E tisztségében dr.Pilinszkyné Bischoff Ilonát váltotta fel. Az iskolavezetés teendőin kívül magyart, történelmet, ill. földrajzot és természetrajzot is tanított. Kezelte a tanári könyvtárt. Nagyon ügyelt a tantestület egységére és a tanártársak szakmai fejlődésének ösztönzésére. Résztvett az Országos Polgári Iskolai Tanár Egyesület munkájában. A tanulókkal való kapcsolatát a „szeretetteljes szigor” jellemezte. Bekapcsolódott a település társadalmi életébe, tagja volt a helyi kaszinó választmányának, igazgatósági tagja a Stefánia anya-és csecsemővédő egyesület helyi fiókjának, tagja a vízvezetéki bizottságnak, az egészségügyi tanácsnak, és jegyzője az iskolai gondnokságnak. Négy és fél évi tapolcai működés után a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter a bicskei állami polgári fiú- és leányiskolához helyezte át. Ott is nagy akarattal lát munkához de lappangó betegsége rövidesen erőt vesz rajta. A korábbi iskolájába, Tapolcára is elküldött gyászjelentés szerint „… súlyos de béketűréssel viselt szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után életének 38., házságának 12. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.” A bicskei róm. kath. temetőben helyezték örök nyugalomra.

Műveiből. – A tapolcai Tavasbarlang. = PLI Értesítő 1926-27. Tapolca –

Irodalom: – DCL – Deák – Gulyás – PLI. Ért. Tapolca. 1925/26-1929/30. – O.K. = PFI Ért. 1930-31. Bicske. – Áthelyezés. = TL., 1930. szeptember 6. – Tóth József: A tapolcai M. Kir. Áll. Polgári Leányiskola. Tapolca, 1998. –

OSZTERHUBER LÁSZLÓ, nyírlaki, járásbíró

( ? , 1854. – Budapest, 1912. február 17.)

Régi zalai nemesi család sarja. Apja id. nyírlaki Oszterhuber László földbirtokos. Családi indíttatásból jogi pályára készült. A győri jogakadémia elvégzése után bírósági gyakorlatot teljesített. Az 1980-as évek elején Tapolcára osztották be a járásbíróság állományába. Itt az egyik aktív résztvevője lett a kisváros nehezen kibontakozó közéletének. Ehhez szinte minden feltétel (intézmények, egyesületek, sajtó, stb.) hiányzott. Ő és aktív értelmiségi társai láttak hozzá ezek létrehozásához. Egyik alapítója és tisztségviselője volt az 1886-ban megalakított „Tapolczai Casino”-nak. Tapolcai bírósági munkája nyomán Nagykanizsára helyezték járásbírónak. Kitűnő szakmai munkáját előléptetésekkel ismerték el. Királyi ítélőtáblai bíróként is tevékenykedett. Súlyosbodó betegségét a fővárosban kezeltette. Eközben hunyt el 58.-ik életévében. Tetemét Nagykanizsára szállították és az ottani temetőben helyezték örök nyugalomra.

Irodalom: – Kitüntetett járásbíró. = TV. 1898. január 8. – 50. éves a Tapolczai Kaszinó – Gyászjelentés –

Arcképe a „Tapolczai Casino” alapítói 1886-ban c. csoportképen.

OSZTERHUEBER FERENC főszolgabíró

( ? , 1750 körűl – ? , 1820 körül )

Az Oszterhueber család megalapítói a török kiűzése körül szerzett érdemeikért kaptak nemességet és birtokot Zala megyében. Gazdálkodás mellet az 1700-as évektől utódaik közül sokan vállaltak megyei tisztségeket. A később Tarányi nevet felvett famíliából több mint egy tucat hivatalviselőt ismerünk. Sokuk kötődött Tapolcához, ill. a járás községeihez. A család hivatalviselőinek második geberációjába tartozott Osztrerhueber Ferenc is. Kisebb vármegyei szolgálatok után a tapolcai járás élére helyezték és ezt a tisztséget két évtizeden át viselte. 1786.július 14. – 1806. április 22. között volt Tapolcán főszolgabíró.

Irodalom: ZM.Arch. –

ÖSZTEREICHER JAKAB vendéglős

(Városhídvég,1840. – Tapolca, 1902. április 20.)

Apja Oesterreicher János kereskedő volt, aki 1855-ben „az elpusztult „Ugri” városi kocsma (a későbbi Balaton vendéglő) falait saját költségén bontotta le, az érte ígért 20 ft-ot átengedi a falakban levő anyagokért. Anyja Veltner Netti. Fiukat hentes- és mészárosnak taníttatták. Tapolcán alapított családot, felesége Alstädter Fáni volt. 1896. áprilisában újságközlemény tudatta az olvasókkal, hogy „… a Marton Gáspár és fia faraktára mellett levő Schram-féle vendéglőt a mai napon átvettem. Teljes tisztelettel Ösztereicher Jakab.” A vendéglőt csak egy évtizedig vezethette. Betegeskedni kezdett és idült szívbetegsége következtében rövid szenvedés után 64 éves korában elhunyt. Az izraelita sírkertben temették.

Irodalom: – K.jkv – Vendéglő átvétel. = TV., 1896. április 12. – Halálozás. = TV., 1902. április 27. –